PÁLYÁZATOK
A FENTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS PROGRAMJA
Olyan fejlődési-fejlesztési folyamatok együttese, amely az életminőség hosszú távú, egyenletesen biztosítható javulását szolgálja az adott ökológiai keretek között. Ezért a természeti erőforrásokkal, a környezettel való fenntartható gazdálkodásnak együtt kell érvényesülnie a jólét elérését, megtartását elősegítő gazdasági fejlődéssel, valamint a szociális esélyegyenlőség folyamatos növelésével.
Az alapfeladat itt a helyi hatáskörben befolyásolható fejlődés (beruházások, fejlesztések, felújítások, intézkedések, szabályozás stb.) olyan irányú alakítása, amely mind jobban előtérbe helyezi „a helybeni” életminőség, környezeti állapot javítását, valamint a helyi erőforrások – talaj, vízkészlet, energia, emberi- és jövedelemtermelő erőforrások stb.- tartamos, azaz nem kimerítő kiaknázását.
Célunk, hogy diákjaiknak olyan környezetet teremtsenek, amelyben kifejleszthetik a fenntartható fejlődés társadalmi, gazdasági, politikai és környezeti dimenzióinak komplexitását magában foglaló, a társadalmi folyamatokban részt vevő, aktív állampolgári viselkedést.
Célunk, hogy a fenntartható fejlődés pedagógiáját integráljuk az iskola mindennapi életébe, hogy a fenntartható fejlődés pedagógiája iránti elköteleződés lehetőséget jelentsen a tanítási és tanulási gyakorlat javítására és az egész iskola számára hasznos újítások bevezetésére.
NÉMET NEMZETISÉGI TÁBOR
A PUSZTAVÁMI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
2020 augusztus 24-28 között iskolánk német nemzetiségi tábort szervezett a tanulók számára. A táborban egy héten keresztül változatos, elsősorban német nemzetiségi tartalommal foglalkozó programokkal vártuk a nyár zárásaként gyermekeinket. Hétfői, tatai kirándulásunk alkalmával a környezettudatos magatartást formálva megcsodáltuk a tanösvény természetadta szépségeit, majd a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban bepillanthattunk a magyarországi németek mindennapjaiba. Délután, hogy a napi sport se maradjon ki, sárkányhajóztunk a tatai Öreg-tavon, mely igen nagy kihívást jelentett számunkra, hiszen egy, még nem ismert sporttal barátkoztunk
Kedden megismerkedtünk az egykori pusztavámi házak szerkezeti felépítésével, majd Pusztavámi Kálmánné, Marika néninek köszönhetően megtekintettük a helyi Faluházat, ahol sok érdekességet tanultunk meg a házak belső felépítéséről, berendezési tárgyairól. Ezen a napon délutánunk a kézműveskedés és sportolás jegyében telt, melyre meghívást kaptak a jelenlegi, illetve az elkövetkezendő tanév első osztályos csemetéi is. Nagy türelemmel és vidáman fonogatta mindenki Dávid Tamás kosárfonó mester segítségével kosarát.
A szerdai napon a Frey Pincét meglátogatva betekintést nyertünk a borászat mesterségének fortélyaiba, majd Kertész László kádármesterhez vezetett útunk. Laci bácsinál személyesen megtapasztalhattuk, hogy milyen anyagokkal és milyen munkafolyamatokon keresztül készül el egy hordó, és hogy a kádárok a mai világban a hordókon kívül valójában még mit is készítenek. E napunkat a móri Szabadiskolában agyagozással zártuk.
Csütörtökön Pápára kirándultunk a Kékfestő Múzeumba, ahol a különleges a kékfestő mesterséggel, valamint múzeopedagógiai foglalkozás keretén belül elkészíthettük saját kékfestő terítőinket. Délután a zirci Természettudományi Múzeumban látogattunk el, ahol elénk tárult a Bakony növény-, állat- és rovarvilága.
E tartalmas hét zárásaként Fahner Annus nénivel, Kristin Annus nénivel és Pratsler Julcsi nénivel hagyományos pusztavámi linzert sütöttünk az ovisokkal együtt. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk. Napunk további részében számos kézműves technikát próbáltunk ki, nemezeltünk, zsugorfóliáztunk , valamint még igen sokat sportoltunk.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának a benyújtott pályázaton elnyert támogatást, melyből 40 diákunk és 6 kísérő pedagógusunk számára díjmentesen, sokrétű programokkal szervezhettük meg a tábort és egyben a nyarat is zárhattuk.
A táborban részt vevő segítők: Fedák-Varga Edina, Freyné Pratsler Anikó, Pejkóné Schwartz Krisztina, Róth Eszter, Vásárhelyi Zsolt, Visztné Kemele Szilvia.
Freyné Pratsler Anikó
táborvezető