PUSZTAVÁMI
ÁLTALÁNOS ISKOLA

GRUNDSCHULE PUßTAWAM

BALATONSZEPEZDI TÁBOROZÁS

Immár harmadik alkalommal hirdettük meg balatoni táborunkat, melyre szép számmal jelentkeztek tanulóink.

A tavaszi készülődést beárnyékolta a vírus miatt kialakult helyzet, mely bizony hosszú időre bizonytalanságban tartott bennünket, hogy összejön-e a közös nyaralás. Azonban minden szerencsésen alakult, így július közepén hat napon át élvezhettük a Balaton kellemes levegőjét, vizét.

Viszont ami a legfontosabb volt, hogy végre nem csak online, hanem személyesen is együtt beszélgethettünk, játszhattunk, szórakozhattunk.

Az idén ugyan kimaradt a vonatozás, hajókázás, de így is tudtunk kirándulni. Zánkára sétáltunk át, ahol a helyi tájházat, szobrászkiállítást, borcímke gyűjteményt néztük meg. A gyógynövényvölgyben a bemutató után teáztunk is egy jót.

Talán a hosszú tavaszi bezártság is hozzá tett ahhoz a fantasztikus miliőhöz, melyet ez alatt a pár nap alatt megtapasztaltunk.

Nagyon szépen köszönjük az önkormányzatok támogatását is, de legfőképpen nektek köszönjük gyerekek, segítő ifisek, hogy ilyen fantasztikus hetünk volt együtt.

A táborban résztvevő pedagógusok: Kocsis Barbara, Pejkóné Schwartz Krisztina, Unger Vicky, Ungerné Grósz Angéla.

Ungerné Grósz Angéla
táborvezető